A szent Eucharisztiában sajátosan bírjuk Isten adományát, a drága kincset, melyből korántsem vesszük ki a részünket eléggé.
Az Oltáriszentségnek valóban életünk központjának kellene lennie, mint ahogy az a katolikus vallásnak is központja.
Szent Pál egy hasonlata szerint: A hívő lélek Isten szentélye.
S ez különösen akkor valósul meg, ha a hívő szentáldozáshoz járul. Iparkodjunk tehát gyakorlatban is megvalósítani ezt a jótékonyan ható igazságot: lelkünk szentély.
A templom, hova minden vasárnap elmegyünk, úgy egészében, mint részleteiben a Megváltó jelenlétéről tanúskodik. A szerény kápolna, melyet névtelenek emeltek, a pompás templom, melynek falaira nagy művészek írták föl nevüket, a hatalmas katedrális, melynek fölépítése századokig tartott s amelyet századok tartottak tiszteletben, egyaránt templomok és mindenekelőtt, ha élő templomok maradtak, a szent Eucharisztia ereklyetartói.
Benne minden az Oltáriszentség tiszteletére irányul. Az oltár, az a titokzatos asztal, hol Krisztus megjelenik és az eucharisztikus színek alatt közöttünk marad. A kehely és a cibórium, melynek féme sohasem lehet eléggé nemes és eléggé szépen kidolgozott, az Oltáriszentség befogadását szolgálja; a mécses és a gyertyatartók lobogó lánggal jelzik drága jelenlétét, a füstölőkben az Ő tiszteletére égnek a válogatott illatok, melyek istenségét hirdetik. Az ezerszínben tündöklő üvegablakok átszűrik, letompítják a kintről beáradó napsugarakat, nehogy zavarják az imádók áhítatát.
Ezért van az, hogy a földünkön megmaradt legrégibb és legnevezetesebb épületek éppúgy, mint a sekrestyéinkben és múzeumainkban felhalmozott legbecsesebb művészeti tárgyak ékesszólóan bizonyítják atyáinknak a valóságos jelenlétbe vetett hitét.
Mivel a szentáldozás lelkünket szentéllyé avatja, vigyázzunk, hogy gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel Krisztus felé forduljunk, aki nem csupán lakozik lelkünkben, hanem azt az övéhez hasonlóvá is alakítja.
/ Besson Marius, genfi püspök / Az idézet eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza.
Szent István Bazilika
A szentség nem valami statikus dolog.
Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben nem olyan, mint a benzin a tankban.
Az Ő Jelenléte annál erőteljesebb, minél nagyobb befogadókészségre talál.
Persze Jelenlétének "minősége" független a szentséghez járulótól.
De az emberek ezreinek, akik hit nélkül sétálnak el a templom mellett, nem használ semmit Krisztus jelenléte.
Ha azonban valaki úgy járul szentáldozáshoz, hogy életét felajánlja Krisztusnak, akkor Ő egész gazdagságával tudja magát közölni a lélekkel.
Ha nincs rá lehetőség, hogy valósággal megáldozz a szentmisén, áldozzál legalább szívedben és lelkedben, égő vágyakozással egyesülve az Üdvözítő életadó testével.
(Szalézi Szent Ferenc)
"A keresztény élet központja és az Egyháznak lelke az Eucharisztia. Minél nagyobb szeretettel táplálkoznak belőle a keresztény népek, annál inkább részesednek Krisztus életében, és annál szerencsésebben oldják meg a kereszténység kérdéseit a magán- és közéletben.''
(Szent X. Pius pápa)
Figyeljük meg a szentmisét, benne van a teljes keresztény életformánk: felajánljuk magunkat, mint ahogy felajánljuk a kenyeret és bort, át kell változnunk Isten gyermekeivé valamiképpen és hasonló módon, mint a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé (csak mi lényegünkben nem változunk át) és szét kell szórni magunkat testvéreinknek a felebaráti szeretet és szolgálat által, hadd éljenek belőlünk, hadd legyen boldogabb és szebb az emberek élete. Vegyétek tehát Krisztus testét magatokhoz, hogy élet legyen bennetek!
Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje
szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér
minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,
ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?
Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt,mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.
- A szentáldozás erősíti Krisztussal való egységünket.
- A szentáldozás elszakít bűneinktől.
- A szentáldozás a hívők egységét teremti meg.
- A szentáldozás a szegények felé fordít bennünket.
A katolikusok helyesen teszik, ha gyakran járulnak szentáldozáshoz.
A hívek minden alkalommal áldozhatnak, amikor a szentmiseáldozaton részt vesznek.
- Aki azonban tudja, hogy van megbocsátatlan halálos bűne, annak előbb a bűnbocsánat szentségét kell felvennie.
- Szentáldozás előtt egy óra hosszat nem szabad sem enni, sem inni.
- Orvosságot szabad bevenni.
- Vizet szabad inni.
- A betegeknek csak tizenöt percen át kell böjtölniük.
Meg vagyok arról győződve, hogyha csak egyszer vennők is magunkhoz a legméltóságosabb Oltáriszentséget megfelelő nagy hittel és szeretettel, az elég volna ahhoz, hogy gazdagokká legyünk lelki kincsekben.
Mennyivel inkább kellene ennek bekövetkeznie, tekintve, hogy oly gyakran járulunk a szentáldozáshoz!
Úgy látszik azonban, hogy nálunk ez inkább csak szertartás, s azért melegít meg bennünket olyan kevéssé.
(Szent Teréz)
A szentáldozásnál főképp arra irányuljon szándékod, hogy előrehaladj, erősödjél és vigasztalódjál Isten szeretetében.
Mert szeretettel kell fogadnod azt, amit a szeretet ad neked.
Az Üdvözítő egy cselekedetében sem találunk több szeretetet és gyöngédséget, mint ebben, ahol úgyszólván megsemmisíti önmagát, eledelünkké válik, hogy lelkünket áthassa s bensőségesen egyesüljön hívei lelkével és testével.
Ha nincs rá lehetőség, hogy valósággal megáldozz a szentmisén, áldozzál legalább szívedben és lelkedben, égő vágyakozással egyesülve az Üdvözítő életadó testével.
(Szalézi Szent Ferenc)
