Ez a vér, mit Máriától kapott,
Az ő szíve melege.
Ez a vér, mi közös volt bennük,
Most a szentségi mámor
Fénylő álma alatt ömlik belénk.
Mit kezünk magasba tart,
nemcsak egy arany kehely.
Kálvária minden kínja az!...
A teljes Megváltás,
mint telt edényből dől felénk.
Mint az Éden öt folyama...
Ajkunk a másik életet éri.
(Paul Claudel )

Ha egy hajszálat százfelé hasítasz
s minden új szálat megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.
Hogyha egy lelket százfelé hasítasz,
mint egy hajszálat, s megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.
Így üthetsz engem, pöröllyel hasíthatsz,
dobhatsz kutyák és fűrészek elé,
porrá törhetsz, megrághatsz, tűzre vethetsz:
ha szétmorzsoltál százszor száz felé
és tovább gyilkolni már képtelen vagy,
ami maradtam, az is végtelen nagy,

mert belőlem egy örök óriás szól,
kit száz bilincsed húzott lefelé:
eltemettél, mégis ujjászülettem
s mosolyogva állok színed elé:
egy hajszálam felfogni képtelen vagy,
Istened vagyok, egy és végtelen nagy.

Milyen jó, hogy rábízhatjuk
kezünket arra a Kézre,
amely megtörte és életre keltette a Kenyeret,
amely megáldotta és megsimogatta a gyerekeket,
s amelyet szegek vertek át.

Ráhagyatkozni arra a Kézre,
amely olyan, mint a mienk,
de amelynek tetszőleges döntését csupa jóság vezérli,
s folyton csak szorosabban köt le minket önmaga számára.
Átadni magunkat annak a puha és hatalmas erejű Kéznek,
amely lehat a lélek velejéig,
amely formál és teremt
s amelyen át oly végtelen szeretet árad.

(Teilhard de Chardin)

Én vagyok az élet kenyere -
és nem fűszer, amely ízesíti ételeinket,
Én vagyok a világ világossága -
és nem felvillanó fény az éjszakában !

Én vagyok az ajtó -
és nem ablak, amelyen csak
benézni lehet az új világba!
Én vagyok a jó pásztor -
nem pedig szolga, aki szűk akolba
tereli a nyájat !

Én vagyok a föltámadás -
és nem vígasztaló, aki csak enyhíti a halált !
Én vagyok az út -
és nem hátsó feljárat,
amelyen rejtőzködve járnak !

Én vagyok az igazság -
s nem olyan bölcs, aki kérkedik tudásával !
Én vagyok az élet -
és nem orvos, aki gyógyszereket
ír fel a betegségekre!

Én vagyok a szőlőtő -
nem pedig karó, amelyhez
a szőlővesszőket kikötözik !

(Walter Rupp)

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt,mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.