A test tápláléka a kenyér, az értelmünké az igazság, de mi fogja fenntartani a lelkünk életét?

Isten, egyedül csak Isten, aki mélyen lehajolva hozzánk, egy nagyszerű, véges ésszel fel nem mérhető misztériumban, a Kenyér színe alatt önmagát nyújtja oda lelkünk táplálására:

"Én vagyok az élő Kenyér, mely a mennyből szállott alá,''

-- mondta a zsidóknak, hogy szembeállítsa e szédítően nagy ajándékát a mannával, amely hajdan táplálta őket, de amely azt már nem akadályozta meg, hogy meghaljanak.
S mindjárt hozzá is tette:

"Ha nem eszitek az Ember Fiának testét, nem lesz élet bennetek.''

Világosan megérthető ez az intelem.
Az Isten Fia elrejtőzik az Eucharisztia fátyla alá s mindenki, aki élni akar, kell, hogy táplálkozzék vele.

Mint lelkünk eledele fenntartja, növeli bennünk a kegyelem életét.

Nélküle lassan, de törvényszerűen fonnyadásnak indul, elsatnyul, mígnem teljesen elhal ez a kegyelmi élet.

/ Auffray - Trugly / /"A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza.''/

 (lat. adoratio Sanctissimi Sacramenti)

Az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztus imádása a szentmisén kívül. 
A 13. században  az Úrnapja ünnep elrendelése után bontakozott ki.

Magánájtatossági formája a szentséglátogatás, közösségi-nyilvános formája a szentségkitétel.

Nagy lépést jelentett a Zaccaria Szt Antal által 1527-ben  Milánóban kezdeményezett negyvenórás szentségimádás bevezetése, melyet VIII. Kelemen p. 1592-ben a római  templomokban  kötelezővé tett.
Ebből alakult ki az örökimádás egy-egy városban vagy egyházmegyében.

Az év utolsó napján, csütörtökönként és Úrnapja nyolcadában Marescotti Szt Jácinta kezdeményezte a nyilvános szentségimádást.  Az ünnepélyes szentségimádásnak  része az engesztelő ima, egy litánia, a csendes imádás, a Tantum ergo és a szentségi áldás.

A szentségimádás változtatja meg a keresztények életét.

,,Fontos, hogy a katolikusok - XVI. Benedek pápa példáját követve - felelevenítsék a szentségimádás gyakorlatát" - mondta Antonio Casizares bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa .

A liturgia elsősorban adoráció.

Az Egyház Isten műve, Istennek az emberért végbevitt tettei jelennek meg benne.
A liturgiában kifejeződő, elsősorban eucharisztikus adoráció pedig Istenre tekintés, annak elismerése, hogy minden tőle ered, hogy mindennek, ami az emberé, rá kell találnia Istenre" - fogalmazott a bíboros.

A mai szekularizált világban, ahol sokan ,,megfeledkeznek Istenről, és úgy vélik, nincs rá szükségük az életben", különösen fontos ,,megerősíteni, hogy igenis Isten az első.
Ez fogja megváltoztatni a keresztények és az Egyház életét." Az Egyház, ha ,,elfelejti, hogy Isten a középpont, pusztán emberi intézménnyé válik" - idézi Caizares bíboros szavait a Zenit hírügynökség.

Magyar Kurír

A szentségi Jézus puszta jelenléte megtöri az ördög hatalmát.

Mily kevés eucharisztikus lélek található, akik egészen Jézushoz tartoznak !

Sokan Jézus mellett vagy kívüle még mást is keresnek : innen a lázas  nyugtalanság.

Mert Jézus nem az egyedüli Mester számukra.

/Eymard/

Jn 6,60-68: "Talán ti is el akartok menni?"

Lezajlott a nagy esemény Kafarnaum zsinagógájában.
Jézus elmondta csodálatos tervét az Eucharistia alapításáról, az Atya végtelen szeretetéről, amely arra indította, hogy Fiát ne csak értünk adja, de nekünk is ajándékozza, mint az örök élet élő Kenyerét. Elhangzott a nagy ígéret.

Megdöbbenés fogadta, vita követte, majd otthagyták Jézust.
Tanítványai döbbenten állnak.
Ők sem értik, legalábbis a hogyant nem.
De magát a tényt sem látják tisztán.

Jézus nem elégszik meg azzal, hogy tanít, csodákat művel, Messiásként új világot teremt majd itt a földön.
Ennél többet akar: önmagát is oda akarja ajándékozni az embereknek?
Mindenkinek?
Kenyér módon?
Ez a természet rendjében ismeretlen fogalom.
Önmagát nem adja senki.

Jézus látja a döbbenetüket.
Megkérdezi őket, a tizenkettőt: ti is el akartok menni?
Ha nem fogadjátok el hittel, amit most ígértem, ha ti is visszautasítjátok szeretetem csodálatos ajándékát, akkor az ajtó nyitva áll. Senkit erőszakkal nem kötök magamhoz, mert ilyet a szeretet nem tesz.
A szeretetre szeretettel kell válaszolni.
Péter válaszol.
Az Atya vonzása, a Szentlélek ihlete csendül ajkán: ,,Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittük és megismertük, hogy Te vagy az Isten Szentje."

A szent Eucharisztiában sajátosan bírjuk Isten adományát, a drága kincset, melyből korántsem vesszük ki a részünket eléggé.

Az Oltáriszentségnek valóban életünk központjának kellene lennie, mint ahogy az a katolikus vallásnak is központja.
Szent Pál egy hasonlata szerint: A hívő lélek Isten szentélye.

S ez különösen akkor valósul meg, ha a hívő szentáldozáshoz járul. Iparkodjunk tehát gyakorlatban is megvalósítani ezt a jótékonyan ható igazságot: lelkünk szentély.

A templom, hova minden vasárnap elmegyünk, úgy egészében, mint részleteiben a Megváltó jelenlétéről tanúskodik. A szerény kápolna, melyet névtelenek emeltek, a pompás templom, melynek falaira nagy művészek írták föl nevüket, a hatalmas katedrális, melynek fölépítése századokig tartott s amelyet századok tartottak tiszteletben, egyaránt templomok és mindenekelőtt, ha élő templomok maradtak, a szent Eucharisztia ereklyetartói.

Benne minden az Oltáriszentség tiszteletére irányul. Az oltár, az a titokzatos  asztal, hol Krisztus megjelenik és az eucharisztikus színek alatt közöttünk marad. A kehely és a cibórium, melynek féme sohasem lehet eléggé nemes és eléggé szépen kidolgozott, az Oltáriszentség befogadását szolgálja; a mécses és a gyertyatartók lobogó lánggal jelzik drága jelenlétét, a füstölőkben az Ő tiszteletére égnek a válogatott illatok, melyek istenségét hirdetik. Az ezerszínben tündöklő üvegablakok átszűrik, letompítják a kintről beáradó napsugarakat, nehogy zavarják az imádók áhítatát.

Ezért van az, hogy a földünkön megmaradt legrégibb és legnevezetesebb épületek éppúgy, mint a sekrestyéinkben és múzeumainkban felhalmozott legbecsesebb művészeti tárgyak ékesszólóan bizonyítják atyáinknak a valóságos jelenlétbe vetett hitét.

Mivel a szentáldozás lelkünket szentéllyé avatja, vigyázzunk, hogy gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel Krisztus felé forduljunk, aki nem csupán lakozik lelkünkben, hanem azt az övéhez hasonlóvá is alakítja.

/ Besson Marius, genfi püspök / Az idézet eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza.

Szent István Bazilika

A szentség nem valami statikus dolog.
Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben nem olyan, mint a benzin a tankban.

Az Ő Jelenléte annál erőteljesebb, minél nagyobb befogadókészségre talál.
Persze Jelenlétének "minősége" független a szentséghez járulótól.

De az emberek ezreinek, akik hit nélkül sétálnak el a templom mellett, nem használ semmit Krisztus jelenléte.

Ha azonban valaki úgy járul szentáldozáshoz, hogy életét felajánlja Krisztusnak, akkor Ő egész gazdagságával tudja magát közölni a lélekkel.

"A keresztény élet központja és az Egyháznak lelke az Eucharisztia. Minél nagyobb szeretettel táplálkoznak belőle a keresztény népek, annál inkább részesednek Krisztus életében, és annál szerencsésebben oldják meg a kereszténység kérdéseit a magán- és közéletben.''

(Szent X. Pius pápa)

Figyeljük meg a szentmisét, benne van a teljes keresztény életformánk: felajánljuk magunkat, mint ahogy felajánljuk a kenyeret és bort, át kell változnunk Isten gyermekeivé valamiképpen és hasonló módon, mint a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé (csak mi lényegünkben nem változunk át) és szét kell szórni magunkat testvéreinknek a felebaráti szeretet és szolgálat által, hadd éljenek belőlünk, hadd legyen boldogabb és szebb az emberek élete. Vegyétek tehát Krisztus testét magatokhoz, hogy élet legyen bennetek!

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt,mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

- Az Oltáriszentség jelenvalóvá teszi a keresztáldozatot vérontás nélkül.

- Krisztus áldozata és az Eucharisztia áldozata egy és ugyanaz az áldozat.

- Az eucharisztikus áldozatban és a keresztáldozatban egyetlen pap és egyetlen áldozat van: Krisztus.

- Minden egyes szentmise az egész Egyház szentmiséje, beleértve a mennyei Egyházat is.