A test tápláléka a kenyér, az értelmünké az igazság, de mi fogja fenntartani a lelkünk életét?

Isten, egyedül csak Isten, aki mélyen lehajolva hozzánk, egy nagyszerű, véges ésszel fel nem mérhető misztériumban, a Kenyér színe alatt önmagát nyújtja oda lelkünk táplálására:

"Én vagyok az élő Kenyér, mely a mennyből szállott alá,''

-- mondta a zsidóknak, hogy szembeállítsa e szédítően nagy ajándékát a mannával, amely hajdan táplálta őket, de amely azt már nem akadályozta meg, hogy meghaljanak.
S mindjárt hozzá is tette:

"Ha nem eszitek az Ember Fiának testét, nem lesz élet bennetek.''

Világosan megérthető ez az intelem.
Az Isten Fia elrejtőzik az Eucharisztia fátyla alá s mindenki, aki élni akar, kell, hogy táplálkozzék vele.

Mint lelkünk eledele fenntartja, növeli bennünk a kegyelem életét.

Nélküle lassan, de törvényszerűen fonnyadásnak indul, elsatnyul, mígnem teljesen elhal ez a kegyelmi élet.

/ Auffray - Trugly / /"A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza.''/

Én vagyok az élet kenyere -
és nem fűszer, amely ízesíti ételeinket,
Én vagyok a világ világossága -
és nem felvillanó fény az éjszakában !

Én vagyok az ajtó -
és nem ablak, amelyen csak
benézni lehet az új világba!
Én vagyok a jó pásztor -
nem pedig szolga, aki szűk akolba
tereli a nyájat !

Én vagyok a föltámadás -
és nem vígasztaló, aki csak enyhíti a halált !
Én vagyok az út -
és nem hátsó feljárat,
amelyen rejtőzködve járnak !

Én vagyok az igazság -
s nem olyan bölcs, aki kérkedik tudásával !
Én vagyok az élet -
és nem orvos, aki gyógyszereket
ír fel a betegségekre!

Én vagyok a szőlőtő -
nem pedig karó, amelyhez
a szőlővesszőket kikötözik !

(Walter Rupp)