Menjetek a szentmisére minden nap...
Mert nem egyedül a pap mutatja be szentmisét, hanem vele együtt mindazok, akik azon részt vesznek...
A szentmise minden imaélet középpontja.
(Maillac Szt. Lujza)
"A szentmisén kívül a szentségimádás legyen minden plébániai és szerzetes közösség különleges feladata.
Hosszasan időzzünk leborulva az Eucharisztiában jelenlévő Jézus előtt, hitünkkel és szeretetünkkel jóvátéve a bántásokat, a mellőzéseket és a sérelmeket, melyeket Üdvözítőnknek oly sok helyen el kell viselnie".
(II. János Pál pápa)
A szentségi Jézus puszta jelenléte megtöri az ördög hatalmát.
Mily kevés eucharisztikus lélek található, akik egészen Jézushoz tartoznak !
Sokan Jézus mellett vagy kívüle még mást is keresnek : innen a lázas nyugtalanság.
Mert Jézus nem az egyedüli Mester számukra.
/Eymard/
Jn 6,60-68: "Talán ti is el akartok menni?"
Lezajlott a nagy esemény Kafarnaum zsinagógájában.
Jézus elmondta csodálatos tervét az Eucharistia alapításáról, az Atya végtelen szeretetéről, amely arra indította, hogy Fiát ne csak értünk adja, de nekünk is ajándékozza, mint az örök élet élő Kenyerét. Elhangzott a nagy ígéret.
Megdöbbenés fogadta, vita követte, majd otthagyták Jézust.
Tanítványai döbbenten állnak.
Ők sem értik, legalábbis a hogyant nem.
De magát a tényt sem látják tisztán.
Jézus nem elégszik meg azzal, hogy tanít, csodákat művel, Messiásként új világot teremt majd itt a földön.
Ennél többet akar: önmagát is oda akarja ajándékozni az embereknek?
Mindenkinek?
Kenyér módon?
Ez a természet rendjében ismeretlen fogalom.
Önmagát nem adja senki.
Jézus látja a döbbenetüket.
Megkérdezi őket, a tizenkettőt: ti is el akartok menni?
Ha nem fogadjátok el hittel, amit most ígértem, ha ti is visszautasítjátok szeretetem csodálatos ajándékát, akkor az ajtó nyitva áll. Senkit erőszakkal nem kötök magamhoz, mert ilyet a szeretet nem tesz.
A szeretetre szeretettel kell válaszolni.
Péter válaszol.
Az Atya vonzása, a Szentlélek ihlete csendül ajkán: ,,Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittük és megismertük, hogy Te vagy az Isten Szentje."
Ha nincs rá lehetőség, hogy valósággal megáldozz a szentmisén, áldozzál legalább szívedben és lelkedben, égő vágyakozással egyesülve az Üdvözítő életadó testével.
(Szalézi Szent Ferenc)
Az Oltáriszentség áldozatában Krisztus halála és feltámadása által az Egyház az egész teremtést ajánlja fel a mennyei Atyának mint a dicséret és hála áldozatát.
Az Egyház az Oltáriszentségben hálát ad Istennek mindazon adományaiért, amelyek a teremtés, megváltás és megszentelés hármas tevékenységében nyilvánulnak meg.
Krisztus keresztje az igazi és titokzatosan megjövendölt oltár, amelyen az üdvözítő áldozat által kellett az emberi természet bemutatásának megtörténnie.
Itt törölte el a szeplőtelen Bárány vére (Iz 53,7) az engedetlenség régi adósságlevelét
(Kol 2,14).
Itt tört össze az ördög uralmának minden ellenkezése; itt győzedelmeskedett az alázatosság a kevélység fennhéjázásán.
(Nagy Szent Leó)
Meg vagyok arról győződve, hogyha csak egyszer vennők is magunkhoz a legméltóságosabb Oltáriszentséget megfelelő nagy hittel és szeretettel, az elég volna ahhoz, hogy gazdagokká legyünk lelki kincsekben.
Mennyivel inkább kellene ennek bekövetkeznie, tekintve, hogy oly gyakran járulunk a szentáldozáshoz!
Úgy látszik azonban, hogy nálunk ez inkább csak szertartás, s azért melegít meg bennünket olyan kevéssé.
(Szent Teréz)
A szentáldozásnál főképp arra irányuljon szándékod, hogy előrehaladj, erősödjél és vigasztalódjál Isten szeretetében.
Mert szeretettel kell fogadnod azt, amit a szeretet ad neked.
Az Üdvözítő egy cselekedetében sem találunk több szeretetet és gyöngédséget, mint ebben, ahol úgyszólván megsemmisíti önmagát, eledelünkké válik, hogy lelkünket áthassa s bensőségesen egyesüljön hívei lelkével és testével.
Ha nincs rá lehetőség, hogy valósággal megáldozz a szentmisén, áldozzál legalább szívedben és lelkedben, égő vágyakozással egyesülve az Üdvözítő életadó testével.
(Szalézi Szent Ferenc)
Krisztus Urunk az élet kenyerének mondja magát.
Ő a lelkek kenyere az erkölcsi megszentesülés rendjében. A fiziológiai rendben az élet tápláléka a kenyér; éppenúgy a lelki élet rendjében Ő a kenyér, a táplálék, az erőforrás, a szép s erős élet-alakulás hordozója, a megfrissülése, a megújulása az élet hullámának.
Enni kell, ez az élet törvénye. A kenyér Ő, más nincs, ezt kell enni...
A kenyér olyanannyira az életszükségletek centrumában áll, mint az élet maga.
A kenyér oly közel fekszik, hogy életet és kenyeret egy tekintet foglalja egybe. Nincs messze; nem az égben; a világ erőforrása nem a csillagrendszerek matematikai központjában van, hanem itt, e kis ajtó mögött, a tabernákulum ajtója mögött. Csak ki kell nyitni, s mindenkinek szolgálatára áll, mert mindenkinek való.
(Prohászka O.)