Az Eucharisztia hálaadást, Isten nagy tetteinek hálás emlegetését jelenti.
A Szentmise alatt a jézusi alapítási igéket elismételve a pap a kenyeret és a bort Krisztus Testévé és Vérévé változtatja, hogy magunkhoz vegyük és hogy imádjuk a köztünk megjelenő és tovább élő Krisztust.
Az Oltáriszentségnek jó néhány ó- és újszövetségi előképe volt:
- Ábrahám áldozata (az egyszülött fiú feláldozása)
- manna a pusztai vándorlás során (Isten fogyhatatlanul táplál)
- húsvéti bárány föláldozása (Krisztus szenvedéstörténete beteljesíti)
- kenyérszaporítás (ez újszövetségi előkép: Isten mérhetetlenül bőkezű)
Jézus a kenyérszaporítás után, a híres kafarnaumi beszédben ígérte meg az Oltáriszentséget (Jn. 6,22-71) : Ő olyan kenyeret fog majd adni, mely a saját teste, s aki abból eszik annak örök élete van. A megvalósulás pedig az utolsó vacsorán következett be. (Mt. 26,26 és a párhuzamos helyek).
A XVI. századi Tridenti Zsinat így határozza meg az Oltáriszentséget:
"Az Eucharisztia a Megváltó ajándéka, a hit titka, amelyben a kenyér és a bor színében Jézus jelen van, őt feláldozzuk és magunkhoz vesszük".
A legrövidebb meghatározása a szentmisének pedig ez lehet: a keresztáldozat szentsége, lakoma alakjában.
Lényeges kitételek:
- valóságos áldozatról van szó, melyben vér nélkül megjelenítődik a Golgota története.
- Jézus szavai, melyekkel átadja az átváltoztató hatalmat az apostoloknak, megismételhetővé, megújíthatóvá teszik a cselekményt.
- Az egyház kultikus életének ez a központja, mert egyszerre
- áldozat (a kereszthalálnak a szentsége)
- lakoma (a szeretetközösség egységének a záloga).
- A szentmisében nem megemlékezés, hanem megemlékező megjelenítés valósul meg: az Oltáriszentségnek ez a történési jelenléte.
- az átlényegüléssel valóságossá válik a jelenlét, így az Oltáriszentség imádásának is megvan az alapja (ez a létjelenlét).
Az Oltáriszentség hatásai az emberre:
- ez egyesít a legmélyebben Jézus Krisztussal,
- egyesít Krisztus Misztikus Testével, az egyházzal (l Kor. 10,16).
- Krisztus papi működésébe, az áldozatbemutatási ténykedésbe a legmélyebben beavat, s kimunkálja bennünk a Krisztusban levést.
- ez az egyház életének csúcsa és forrása.
A test tápláléka a kenyér, az értelmünké az igazság, de mi fogja fenntartani a lelkünk életét?
Isten, egyedül csak Isten, aki mélyen lehajolva hozzánk, egy nagyszerű, véges ésszel fel nem mérhető misztériumban, a Kenyér színe alatt önmagát nyújtja oda lelkünk táplálására:
"Én vagyok az élő Kenyér, mely a mennyből szállott alá,''
-- mondta a zsidóknak, hogy szembeállítsa e szédítően nagy ajándékát a mannával, amely hajdan táplálta őket, de amely azt már nem akadályozta meg, hogy meghaljanak.
S mindjárt hozzá is tette:
"Ha nem eszitek az Ember Fiának testét, nem lesz élet bennetek.''
Világosan megérthető ez az intelem.
Az Isten Fia elrejtőzik az Eucharisztia fátyla alá s mindenki, aki élni akar, kell, hogy táplálkozzék vele.
Mint lelkünk eledele fenntartja, növeli bennünk a kegyelem életét.
Nélküle lassan, de törvényszerűen fonnyadásnak indul, elsatnyul, mígnem teljesen elhal ez a kegyelmi élet.
/ Auffray - Trugly / /"A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza.''/
Én vagyok az élet kenyere -
és nem fűszer, amely ízesíti ételeinket,
Én vagyok a világ világossága -
és nem felvillanó fény az éjszakában !
Én vagyok az ajtó -
és nem ablak, amelyen csak
benézni lehet az új világba!
Én vagyok a jó pásztor -
nem pedig szolga, aki szűk akolba
tereli a nyájat !
Én vagyok a föltámadás -
és nem vígasztaló, aki csak enyhíti a halált !
Én vagyok az út -
és nem hátsó feljárat,
amelyen rejtőzködve járnak !
Én vagyok az igazság -
s nem olyan bölcs, aki kérkedik tudásával !
Én vagyok az élet -
és nem orvos, aki gyógyszereket
ír fel a betegségekre!
Én vagyok a szőlőtő -
nem pedig karó, amelyhez
a szőlővesszőket kikötözik !
(Walter Rupp)
"A keresztény élet központja és az Egyháznak lelke az Eucharisztia. Minél nagyobb szeretettel táplálkoznak belőle a keresztény népek, annál inkább részesednek Krisztus életében, és annál szerencsésebben oldják meg a kereszténység kérdéseit a magán- és közéletben.''
(Szent X. Pius pápa)
Figyeljük meg a szentmisét, benne van a teljes keresztény életformánk: felajánljuk magunkat, mint ahogy felajánljuk a kenyeret és bort, át kell változnunk Isten gyermekeivé valamiképpen és hasonló módon, mint a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé (csak mi lényegünkben nem változunk át) és szét kell szórni magunkat testvéreinknek a felebaráti szeretet és szolgálat által, hadd éljenek belőlünk, hadd legyen boldogabb és szebb az emberek élete. Vegyétek tehát Krisztus testét magatokhoz, hogy élet legyen bennetek!
