Az Eucharisztia hálaadást, Isten nagy tetteinek hálás emlegetését jelenti.

A Szentmise alatt a jézusi alapítási igéket elismételve a pap a kenyeret és a bort Krisztus Testévé és Vérévé változtatja, hogy magunkhoz vegyük és hogy imádjuk a köztünk megjelenő és tovább élő Krisztust.

Az Oltáriszentségnek jó néhány ó- és újszövetségi előképe volt:
- Ábrahám áldozata (az egyszülött fiú feláldozása)
- manna a pusztai vándorlás során (Isten fogyhatatlanul táplál)
- húsvéti bárány föláldozása (Krisztus szenvedéstörténete beteljesíti)
- kenyérszaporítás (ez újszövetségi előkép: Isten mérhetetlenül bőkezű)

Jézus a kenyérszaporítás után, a híres kafarnaumi beszédben ígérte meg az Oltáriszentséget (Jn. 6,22-71) : Ő olyan kenyeret fog majd adni, mely a saját teste, s aki abból eszik annak örök élete van. A megvalósulás pedig az utolsó vacsorán következett be. (Mt. 26,26 és a párhuzamos helyek).
A XVI. századi Tridenti Zsinat így határozza meg az Oltáriszentséget:

"Az Eucharisztia a Megváltó ajándéka, a hit titka, amelyben a kenyér és a bor színében Jézus jelen van, őt feláldozzuk és magunkhoz vesszük".

A legrövidebb meghatározása a szentmisének pedig ez lehet: a keresztáldozat szentsége, lakoma alakjában.

Lényeges kitételek:
- valóságos áldozatról van szó, melyben vér nélkül megjelenítődik a Golgota története.
- Jézus szavai, melyekkel átadja az átváltoztató hatalmat az apostoloknak, megismételhetővé, megújíthatóvá teszik a cselekményt.
- Az egyház kultikus életének ez a központja, mert egyszerre
- áldozat (a kereszthalálnak a szentsége)
- lakoma (a szeretetközösség egységének a záloga).
- A szentmisében nem megemlékezés, hanem megemlékező megjelenítés valósul meg: az Oltáriszentségnek ez a történési jelenléte.
- az átlényegüléssel valóságossá válik a jelenlét, így az Oltáriszentség imádásának is megvan az alapja (ez a létjelenlét).

Az Oltáriszentség hatásai az emberre:
- ez egyesít a legmélyebben Jézus Krisztussal,
- egyesít Krisztus Misztikus Testével, az egyházzal (l Kor. 10,16).
- Krisztus papi működésébe, az áldozatbemutatási ténykedésbe a legmélyebben beavat, s kimunkálja bennünk a Krisztusban levést.
- ez az egyház életének csúcsa és forrása.

A szent Eucharisztiában sajátosan bírjuk Isten adományát, a drága kincset, melyből korántsem vesszük ki a részünket eléggé.

Az Oltáriszentségnek valóban életünk központjának kellene lennie, mint ahogy az a katolikus vallásnak is központja.
Szent Pál egy hasonlata szerint: A hívő lélek Isten szentélye.

S ez különösen akkor valósul meg, ha a hívő szentáldozáshoz járul. Iparkodjunk tehát gyakorlatban is megvalósítani ezt a jótékonyan ható igazságot: lelkünk szentély.

A templom, hova minden vasárnap elmegyünk, úgy egészében, mint részleteiben a Megváltó jelenlétéről tanúskodik. A szerény kápolna, melyet névtelenek emeltek, a pompás templom, melynek falaira nagy művészek írták föl nevüket, a hatalmas katedrális, melynek fölépítése századokig tartott s amelyet századok tartottak tiszteletben, egyaránt templomok és mindenekelőtt, ha élő templomok maradtak, a szent Eucharisztia ereklyetartói.

Benne minden az Oltáriszentség tiszteletére irányul. Az oltár, az a titokzatos  asztal, hol Krisztus megjelenik és az eucharisztikus színek alatt közöttünk marad. A kehely és a cibórium, melynek féme sohasem lehet eléggé nemes és eléggé szépen kidolgozott, az Oltáriszentség befogadását szolgálja; a mécses és a gyertyatartók lobogó lánggal jelzik drága jelenlétét, a füstölőkben az Ő tiszteletére égnek a válogatott illatok, melyek istenségét hirdetik. Az ezerszínben tündöklő üvegablakok átszűrik, letompítják a kintről beáradó napsugarakat, nehogy zavarják az imádók áhítatát.

Ezért van az, hogy a földünkön megmaradt legrégibb és legnevezetesebb épületek éppúgy, mint a sekrestyéinkben és múzeumainkban felhalmozott legbecsesebb művészeti tárgyak ékesszólóan bizonyítják atyáinknak a valóságos jelenlétbe vetett hitét.

Mivel a szentáldozás lelkünket szentéllyé avatja, vigyázzunk, hogy gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel Krisztus felé forduljunk, aki nem csupán lakozik lelkünkben, hanem azt az övéhez hasonlóvá is alakítja.

/ Besson Marius, genfi püspök / Az idézet eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza.

Szent István Bazilika

"A keresztény élet központja és az Egyháznak lelke az Eucharisztia. Minél nagyobb szeretettel táplálkoznak belőle a keresztény népek, annál inkább részesednek Krisztus életében, és annál szerencsésebben oldják meg a kereszténység kérdéseit a magán- és közéletben.''

(Szent X. Pius pápa)

Figyeljük meg a szentmisét, benne van a teljes keresztény életformánk: felajánljuk magunkat, mint ahogy felajánljuk a kenyeret és bort, át kell változnunk Isten gyermekeivé valamiképpen és hasonló módon, mint a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé (csak mi lényegünkben nem változunk át) és szét kell szórni magunkat testvéreinknek a felebaráti szeretet és szolgálat által, hadd éljenek belőlünk, hadd legyen boldogabb és szebb az emberek élete. Vegyétek tehát Krisztus testét magatokhoz, hogy élet legyen bennetek!

- Az Oltáriszentség az eljövendő dicsőség ígéretét is tartalmazza

-Az Oltáriszentség azt jelzi, hogy Isten országa be fog teljesedni a jövőben. 

-Az Oltáriszentség azokkal egyesít, akik a mennyben már most az Istennel való egység örömében élnek.